Day 17, Brandon to Winnipeg

The campground in Brandon was a nice one. Except the mosquitoes. Or I should probably say the mosquitoes army. And I tried to beat them by waking up really early but didn't work. Anyhow I wanted to see if I can bike directly to Winnipeg from Brandon for couple of reasons: first, I wanted to see my limitation, pushing myself as far as I can and challenge my boundaries, second I wanted to avoid the thunderstorm and strong headwind that was expected by Friday night/Saturday all day long in the area. And I don't know how but I made it. The first 125km was more or less ok, no wind at all (!!) and a nice ride overall. Forests and farms, small creeks and small towns decorated the road. And I was quite fast, thanks to one of the "best" motivation of all: the mosquitoes. Whenever I wanted to stop even for a minute they attacked. Eyes, ears, everywhere. So I didn't really stop, when I was tired I slowed down but stopping was not really an option...the last 86km was on the other hand one os the worst sections so far. The wind began, side and almost perfect headwind, like 2 days ago. And for about 5km the shoulder disappeared. It doesn't sound a lot but try it by pushing your fully loaded bike in a gravel road...for 10km I had a companion which motivate me, a guy who trained for a 100mile long mountain bike ace in Nevada...good luck to him! The rest of the 86km wasn't pleasant. At the last 30km the wind got stronger, the rain started the quality of the road got worse and my power was minimal. I stopped every 5-10km at the end. I was really really happy to see the Winnipeg sign. It gave me motivation again and here I am, in Winnipeg within the planned schedule. And the tour will continue in Ontario in two days after taking the train a little. Finally a rest day also! 

Stats: 211km, 21.8km/h average

Egy ùjabb emlékezetes nap. Na nem a tájra értem. A reggel frissen indult és sok-sok szùnyoggal. Gondolom a szélcsend is elôhozta ôket. Az elsô 125km viszonylag csendes volt és folyamatos, apró kisvárosok es különbözô farmokkal gazdagitott területek váltották egymást. Már tegnap este elhatároztam, hogy megpróbálok elérni Winnipegbe fôleg azért, mert kiváncsi voltam mit birok és hol vannak a határaim, hol van az a pont ahol nem tudok tovább tekerni illetve el akartam kerülni egy zivatart, ami az elôrejelzés szerint péntek este/szombaton érkezik (villámlással és erôs széllel persze). A következô 86km ugyanakkor pont az ellenkezôje voltaz elsô résznek. A szél is felkeveredett míg erôm elhagyott. 10km-en keresztül ugyan volt társasagom egy hegyi 100mérföldes versenyre edzô pasas személyében de azon nem vátoztatott, hogy alig bírtam tekerni a biciklit már. Az utolsó 30km-en már többször megálltam, minden kilóméter küzdelem volt. Ebben benne volt a szél, meg az elôzô napok hosszú-hosszú tekerései is. Mondjuk szúnyogok nem voltak. Éljen! 

Amikor megláttam a Winnipeg táblát örömtáncot akartam lejteni, de nem volt erôm hozzá, és még meg kellett húznom az utolsó kilómétereket, mert eleredt az esô... Küzdelmes nap volt, rekord közeli eredménnyel (és végre lényegében szél segítsége nélkül) és az elsô szakasz végállomásával az út végén. Vasárnap jöhet a vonat, aztán a folytatás Ontarióban!

Mai adatok: 211 km, 21.8km/ó átlag.

For me the most beautiful sign so far.

A legszebb, város határát jelzô tábla